Ki vagyok én ?

Az Én: Ki vagyok én?

Az Egó: Te vagy az ember, hús-vér ember, egyszeri és megismételhetetlen, tele érzésekkel, vágyakkal, félelmekkel, haraggal, becsvággyal, féltékenységgel, büszkeséggel, mindazokkal az érzésekkel, amitől embernek érezheted magad.

Az Én: De hiszen én ismerek olyan érzéseket is, amik nem ehhez a testhez tartoznak, és nagyon jók, nagyon szeretem őket. Ilyen például a szeretet, a harmónia, a boldogság, a megbocsátás, az együttérzés, a szépségek élvezete.

Az Egó: Azt csak kitaláltad, mert nincs önbizalmad, és szeretnél hinni valamiben.

Az Én: De én hiszek - nem tudom megmagyarázni, hogy miben, de hiszek .

Hiszek valamiben, ami belülről emlékeztet arra, hogy mit kellene csinálnom, de Te mindig lebeszélsz, kiforgatod az érzéseimet, számomra kellemetlen érzelmeket gerjesztesz.

Mondd, miért teszed ezt velem?

Az Egó : Mert én vagyok a te Mestered.

Az Én:Nem értem.

Az Egó : Elárulok neked egy titkot.

Ha én nem lennék, a legbensődből kiindulva mindig tudnád, hogy mit kell tenned, nem lennének kétségeid, félelmeid, aggódásaid, hatalmi igényeid, az ezekből fakadó agressziók, irigység, féltékenység. Akkor csak a szeretetet és azokat az érzéseket ismernéd, amiket felsoroltál. Én megtanítottam már neked a megfelelési kényszert és a

féltékenységet, és még mi mindent?! Nem mondhatod, hogy nem tanítottalak semmire sem.

Az Én : Igazad van. De ezek az érzések minek kellenek nekem? Mit kell belőlük megtanulnom? Én mindig azokra az érzésekre vágyódom – látod, ezt is Te tanítottad, a „vágyat”- , amit odaátról hoztam magammal: a szeretetre, a harmóniára, a boldogságra, a feltételnélküli bizalomra és hitre. Ezeket miért nem tanítod meg nekem, hogy felismerhessem és élvezhessem őket?

Az Egó : Ezeket te jobban ismered, mint én, az egó. Én veled ellentétben csak egy életet élek meg, és ezek amúgy sem az én érzéseim.

Te tudod a legjobban, hogy én vagyok a te egód.

Az Én : Az előbb azt mondtad, hogy a Mesterem vagy. A Mester attól mester, ha többet tud, mint a tanítvány. De amire tanítasz, az nem jó nekem, és csak összezavar. Ha mindent tudok – ezt Te mondtad – , ha tudhatnám, hogy mitől lehetek boldog, akkor mi szükségem van rád mint mesterre?

Az Egó : Mesterre mindig szükség van, aki persze én vagyok, az Egó. Ha nem lenne szükséged mesterre, akkor már én sem lennék, de látod, egész jól eltársalgunk.

Az Én : Kellemetlen egy fráter vagy te, Egó. Tanítsd meg nekem, hogy hogyan lehet nélküled élni, és akkor Te is megpihenhetsz, nem kell semmit sem csinálnod.

Én nagyon foglak szeretni még attól téged, hogy nem borzolod az életemet negatív érzésekkel.

Az Egó : Nagyon keveseknek sikerült minket nyugdíjazni, megszabadulni tőlünk.

Nagyon hasznos tudok lenni ebben a bonyolult világban. Ha én nem lennék, soha sem tudnál dönteni. Igaz, csak azért kell döntened, mert én vagyok, de hát ez a te problémád, meg az élet egyik alapigazsága.

Én már annyira te vagyok, hogy ha nem döntesz valamiről, máris döntöttél. Hisz a nem döntés is egyfajta döntés. Nem ördögi?

Az Én : Jó, hogy mondod – nem te vagy maga az ördög?